A srácok feldobták a pöttyöst, hogy kérdezhetünk Tomról, majd Ők találomra kiválasztanak pár kérdést, majd válaszolnak rá. Íme ma is kaptunk egy picikét.

Magyarra fordította: Betty. Forrás FB illetve Betty oldala

Via Tokio Hotel Facebook:

Thanks so much for all of your questions about Tom! Of course, we did not give him a chance to influence our answers at all :-) Here is the unfiltered truth:

Dhalal Corso: Georg & Gustav - do you think he's still the same guy you met many years ago?
Georg: Unfortunately, YES! Still the same perverted, narcissistic fucker. Haha ...
Gustav: But we love him!

Emilia Hudatzky: What is Tom NOT good at?
Georg: Tough question!
Bill: He's probably pretty bad in being romantic.
Gustav: He's the best at everything else.
Georg: Haha...in his dreams!

Karen Hancock: Have you ever seen Tom cry & what was the reason behind it?
Bill: Of course I've seen him cry! A lot of people don't know that he's a really emotional person and that friendship and loyalty means a lot to him! He can be a pretty serious and also emotional guy when he's not joking. ♥

Dhalal Corso: Georg & Gustav - Mit gondoltok, ő még ugyanaz a srác, akivel évekkel ezelőtt találkoztatok?
Georg: Sajnos, IGEN! Még mindig ugyanolyan perverz, nárcisztikus fasz. Haha...
Gustav: De szeretjük őt!

Emilia Hudatzky: Mi az amiben NEM JÓ Tom?
Georg: A kemény kérdésekben!
Bill: Igazából nem túl romantikus alkat.
Gustav: Ő mindenben a legjobb.
Georg: Haha... álmaiban!

Karen Hancock: Láttátok már valaha Tomot sírni & mi volt az oka?
Bill: Természetesen láttam már őt sírni! Sok ember nem tudja, hogy ő nagyon érzelmes ember és a barátság valamint a hűség nagyon sokat jelent számára! Tud nagyon komoly lenni és érzelmes srác, ha éppen nem viccelődik.

Source / Forrás: www.facebook.com/photo.php?fbid=10151428498438650&set=a.121158438649.102275.11475268649&type=1&relevant_count=1

Georg... 14.04.2013

Just in case you need something fixed at home, call me and I'll let the sparks fly... ;)

Ha netán javítani kellene valamit otthon, csak hívjatok, és repülnek a szikrák.

Saját megjegyzés: a telefonszámot lehagyta....

Source/Forrás

A fanok kérdésére elárulta, hogy Tom vágta le a haját. Ennek a kedvéért, még arra is hajlandó volt (Tom) hogy elment Magdeburgban egy fodrászhoz, és megtanulta az alapokat.

Akinek van Twittere, és szeretné ha a TH is megnyomnyá a Follow gombot (tehát ő is követne Téged, ahogy Te őket) akkor:

twitteren ezt írjátok le a TH-nak: "@tokiohotel please follow me #TokioHotelThanksFollowSpree 1"
és folyamatosan küldjétek amíg be nem followolnak, csak a számot a végén folyamatosan írjátok át. A @tokiohotel pontosan legyen leírva így egybe, a kukac jelzés az elején küldi el nekik a tweet-et, a #TokioHotelThanksFollowSpree pedig azt jelzi, hogy follow-ot akartok (kell a # is a legelején!)

Ezt a kis trükköt a magyar TH FC tette közzé Facebook-on!! Ezúton is köszönöm Nekik, és a többiek nevében is!

Betty lefordította magyarra a srácok válaszait, amit a hivatalos FB oldalon tettek fel a fanok. :)

Forrás & Fordító: Betty

Magyarra fordította Betty

Irena Iličević: A legjobb dolog az Alienjeitekben?
TOM: Mindig támogatják Tomot! Ha!
BILL: Nem, őszintén szólva őrülets, hogy mennyi támogatást kapunk az Alien Családtól! Mindig ott vannak, minden helyzetben támogatnak minket vagy szavaznak ránk az összes versenyen... Régóta nem adtunk ki lemezt így a lojalitásuk a világot jelenti számunkra! Alig várjuk, hogy újra turnézzunk, koncertezzünk és jól szórakozzukn mindenkivel!

Rubi Rose: Georg és Gustav, mit csináltatok az elmúlt 2-3 évben, míg az ikrek Los Angelesben voltak?
GEORG: Mi is szünetet tartottunk, élveztük az életet és a családdal illetve a barátokkal töltöttük az időt. Természetesen időközben dolgozunk a lemezen, repültünk Los Angelesbe, az ikrekkel lógtunk és sokat stúdióztunk.
Gustav: Igen, szükségünk volt szünetre, de ideje újra turnézni most már a srácokkal.

Sakib Sakic: Mondjatok valamit az új albumról. Maradtok a régi hangzásotoknál vagy lesz valami új is?
TOM: Frenetikus lesz! Tényleg nagyon sok időt töltöttük a stúdióban, keményen dolgoztunk, hogy lépésről lépésre haladjunk a munkálatokban és rengeteg dalt írtunk. Egyszerűen az egész remek érzés. Úgy érzem, hogy előadóként nagyon fontos volt számunkra ez a szünet.
BILL: Természetesen hallhatjátok majd a tipikus Tokio Hotel hangzást is, de szerintem jó pár dal mindnekit meg fog lepni!

Nemo?: Ha bármilyen nyelvet megtanulhatnátok, melyik lenne az?
Tom: Hm... Szerintem, Georch görögül szeretne megtanulni, mivel ez a kedvenc szex praktikája! Haha, én szívesen megtanulnék spanyolul.
Bill: Én az olaszt választanám.
Gustav: Mmm...
Georg: Gustav meg kéne tanulnod egy kicsit németül!
Gustav: Én az oroszt választanám! Tudok már egy kicsit, így nem lenne olyan nehéz!
Georg: Oké, én a franciát választanám!

Hivatalos TH FB oldala: www.facebook.com/Tokio Hotel

VOTE VOTE VOTE

TOKIO HOTEL VS. ED SHEERAN

Inertia Creeps 5.rész

„Ne érdekeljen. Ne törődj azzal, hogy ki mit mond, te csak menj a szíved után. Amit érzel, bőven elég ahhoz, hogy ne kerülj rossz helyre. De tényleg. „ (Oravecz Nóra)

5.rész

Evelle egy kis fekete ruhában volt, magassarkú cipőben, a haját sötétre festette. Ha nem fordul meg, és nem mosolyog rám, nem is ismertem volna meg. Az volt az a pillanat, amikor ténylegesen megmozdult bennem valami, elkezdtem rá úgy nézni, mint egy Nőre. Persze, még most sem volt álomlány, meg sem közelítette a többi lányt, akik jelen voltak, de sokkal jobb, mint amilyen volt, látszott törődik magával. Már épp elindultam felé, amikor egy magas jóvágású srác lépett mellé, átfogta a derekát, és valami nagyon kellemeset súghatott a fülébe, mert Evelle elnevette magát. Hoppá, hoppá! Bepasizott? És ki ez a ficsúr? Bosszantóan jól nézett ki a hanyagul feltűrt ingjében, a szakadt farmerban, kócos hajjal és borostával. Minden lány ott bájolgott körülötte, ő ezt pedig teljesen természetesnek vette. Kacéran kacsintott a lányokra, mosolygott, gyűjtötte a bókokat, a bugyik pedig már csúsztak a nedvességtől. Naná, hogy nem bírtam ki, hogy ne menjek oda, és tudjam meg, ki ez a díjnyertes Adonisz, aki minden Nőt egyetlen mosollyal térdre kényszerített.

-Szia Evelle!- szólítottam meg a leglágyabb hangomon, amin csak lehetett.

Riadtan pördült meg a tengelye körül, és az arcán átsuhanó villanásból tudtam nem várta, hogy velem kelljen beszélgetnie ma este. Igen, kelljen, merthogy még mindig elég hűvös volt velem. Megszoktam már, hogy itt van mellettem, imád engem, olyan mint egy kiskutya. Ha van, és örül neked az is jó, ha túlzottan, az már annyira nem, viszont ha nincs itt, akkor meg az a baj. Igyekeztem minden bájamat bevetni, és kedvesen mosolyogni.

-Mit szeretnél? – kérdezte kissé hűvösen, de nem illetlenül. – Töltsek esetleg neked valamit? –mutatott az üres poharamra.

-Csak ha velem tartasz egy italra

Egyetlen szót sem szólt, csak bólintott majd biccentett, hogy menjünk az üvegház felé. Üvegháznak hívtuk a studiólakás azon részét, amivel ki volt bővítve. Aki építette, csinált egy üvegtetős részt, és hatalmas majomkenyérfát és pálmás növényeket tett bele. Az egyik oldalát is szintén tömör üvegből építette, így elneveztük üvegháznak. Útközben felkapott egy Rosé bort majd miután bementünk bezárta az ajtót és már csak a kis retesz kattanását hallottam.

-Nos, itt vagyok, mondd mit szeretnél.- közben töltött mindkettőnk poharába, tett rá, hogy az enyémben még volt egy korty ital, de már franc sem emlékszik mi a fene, valami flincflanc dizájnos koktél volt, majd könnyedén lehuppant az alacsony párkányra, lábát keresztbe tette, és kérdőn nézett rám.

-Ögm… szóval, hogy vagy?-böktem ki az első általam intelligensnek vélt mondatot, ami eszembe jutott.

-Komolyan ezért invitáltál, hogy ezt megkérdezd?- a hangja lesajnálóan csengett, azt remélte, hogy valami számára érdekfeszítőbbet fogok kérdezni. Ezt ott kint is megkérdezhetted volna. – Jól vagyok. Amint látod jól érzem magam.

-A múltkoriért szeretnék elnézést kérni. Sajnálom.

-Pont leszarom. Akkor fájt. Most már úgy vagyok vele, hogy jó volt hallani, legalább tudom mit az igazi véleményed rólam. – szándékosan nyomta meg az igazi és a Rólam szót.

-Nézd… -sóhajtottam fel- tudom, hogy elég bunkó voltam, de szeretném helyrehozni, és… és szeretném ha minden úgy lenne kettőnk között ahogy azelőtt volt, vagy inkább mégjobb lenne.

-Mégjobb?-erre már kihúzta magát, és érdeklődve nézett Rám. –Konkrétan?

-Lenne kedved velem randizni?

-Mármint, hogy Te meg Én? Egy randin? Azt akarod mondani, hogy tetszem neked?-miközben ezt mondta, a mutatóujjával kettőnk között oda-vissza ingázott, és a pohár tartalmának egy része a földre loccsant- Most vagy Te ittál túl sokat, vagy Én túl keveset. El is higgyem?? Igyál mégegyet inkább aztán kapj el valami két lábon járó élő Barbie-tdobd fel a platóra és add meg neki ami jár. – enyhe flegmaságot éreztem benne, és húzóra megitta az összes Rosé bort, ami a poharában volt.

-Az az igazság, hogy nagyon is komolyan beszélek. Tényleg veled akarok randizni.

Az elkövetkezendő napokban Evelle cseppet sem könnyítette meg a dolgomat, volt, hogy a randit előtt alig egy órával mondta le, vagy éppen nem egyedül jött el. Mintha összeragasztották volna azzal a nyomoronc ficsúrral, aki még mindig bosszantóan jól nézett ki. Hogy száradna le a töke. Végül mégiscsak összejött a dolog, és én nagyon jól éreztem magam vele. Kezdtem azt érezni, hogy nem kell az álomlány, bár a képzeletemben összeraktam, és valójában is létezik, de úgy voltam vele, hogy az ő szélsőséges viselkedése az, hogy nem tudom hogyan fog viselkedni a következő percben, pont jó volt. Az első csókot hogy őszinte legyek nem felejtem el, már november volt, már a nappalok is kissé hűvösebbek voltak, amikor kitalálta hogy együnk egy fagyit, majd üljünk be a közeli játszótéri hintába. Ha nem tudtam volna hány éves, azt hittem volna, hogy szimplán hülye. Akaratlanul is mosolyogtam, de mentem vele. Összekapcsolta a hintákat a lánccal, így egymás  felé fordulva ettük a fagyit, hol finoman megnyalva, ízlelgetve, hol bekapva az egészet, lágyan, vigyázva. Olyan volt mintha… úgy, úgy, pontosan olyan. Mivel férfiból vagyok, a második dolog ez volt, amire gondoltam. Hogy ez közönséges? Nem érdekel. Az vesse rám az első fagyit, akinek még ez nem fordult meg a fejében, amikor egy telt ajkú Nőt fagyizni lát. Kissé pityokásan tettem a számhoz a fagyit, mire sikerült elkennem, mire ő felkuncogott, és mosolyogva törölte le a fagyi egy részét. Továbbra is szótlanul néztem, ő pedig még mindig mosolyogva de komolyan törölgette a fagyit immár a kezemről is, majd a tölcsér alá tette a szalvétát, hogy a nadrágom már lehetőleg ne legyen olyan. Magától indult meg a kezem, megfogtam az arcát, mire ő már nem mosolygott tovább, csak csendben nézett rám, én pedig egyre közelebb húztam magamhoz. Az ajkai puhák voltak és gyümölcsízűek a fagyitól. Ujjaival a hajamba túrt, és visszacsókolt nyomban, majd birtokba vette az ajkaimat. A többiek persze egyetlen alkalmat sem hagytak ki, hogy szekáljanak minket, de ezúttal óvatosabbak voltak, és akkor csinálták, amikor Evelle biztosan hallótávolságon kívül volt. Tom és Georg egymást túljátszva csókoloztak a levegőben, illusztrálták hogyan nem tudom átölelni őt, és amikor szóba került a sex… szinte mindig azt mondták, hogy törött bordákkal fogok ébredni, és hasonlók. Nem is mondtam el nekik, hogy már túl voltunk az első együttléten, sőt a másodikon is. Ő jobban félt mint én, és nem is engedte hogy teljesen meztelen legyen, igaz azért vaksötétben sem voltunk, és amúgy is ez volt az első közös együttlétünk, így nem vártam tőle egetverő dolgot, de azt elmondhatom, hogy mindent megtett, amit csak kértem tőle… sőt amit nem, azt is. Akkoriban nagy telt mellei voltak, széles kerek csípője, és ugyanilyen kerek feneke, voltak férfiak akik még így is szájbiggyesztéssel fejezték ki számomra, hogy annyira rossz vásárt nem csináltam, amikor pedig egy díjátadós buliban illumináltan elmondtam a srácok előtt is az egyik Evelle-n csámcsogó srácnak, hogy igazából annyira nem is rossz vele az ágyban, kezdtem magam jobban érezni. Úgy bántam vele, ahogy akartam, leste minden kívánságom. Amikor kiabáltam vele, mert bejött a próbaterembe, onnantól fogva a küszöböt sem lépte át. Soha többet. Évekkel később sem. Amikor Páriszban léptünk fel, éjjel kiosontunk a városba, sétáltunk, fotóztunk, elmentünk az Eiffel toronyhoz. Ott és akkor elkövettem egy nagy hazugságot, amikor pontosan a torony alatt álltunk és alulról fotóztam, a kép elkészülte után ránéztem átöleltem, és kimondtam a bűvös szót: Szeretlek. Nem azt mondom, hogy nem kellett volna, mert nem éreztem semmit, de nem akkor kellett volna. Amíg az ember fia nem érez komolyan ilyet, nem kellene ezzel dobálóznia. Gondoltam a csajok úgyis imádják ezt hallani, hát mondtam én bőszen. Amikor együtt voltunk vagyis szeretkeztünk egészen másképp viselkedtem én is, élvezettel harapdáltam a puha bőrét, élvezettel néztem a hol lágyan, hol erősebben ringó melleit, szerettem rálehelni a vágytól túlfűtött bőrére, amikor karmolta a hátam, amikor a nevemet suttogta, és egy kölyökkutya módjára kucorodott be mellém, hogy a fülem tövébe fúrja az orrát. Utáltam, amikor mindig ezeket csinálta, a karmolást, azt, hogy a fülembe szuszogott, hogy el-elcsórta a pólómat, és vagy abban aludt, vagy amikor távol voltunk egymástól magánál tartotta. Komolyan nem értettem a Nőket, mi a francot lehet szeretni egy viseltes pólón, egy koncert után izzadt testen? Meg azok az idióta becenevek, muci, guminyuszi, cucnikám, ő meg plüssmacizott engem. Na ebből is csináltam egy kisebb Armageddont, hogy ne alázzon már le a haverok előtt. Én sem hívom őt tehénkémnek, meg tejcsárdának. Sírva rohant le a turnébuszból, és még aznap felült az első vonatra ami hazafelé vette az irányt. Mégis örömmel várt engem, szerelmes mosollyal, vágyakozó ágyékkal és egyre hegesebb szívvel. Nála tanultam meg, sajnos az ő kárán, hogy egy ember ha szeret, a világot is leigázza.

Napokig nem írt, nem telefonált, semmit nem tudtam róla. És a legszomorúbb, hogy az első két napban nem is kerestem. Nem vettem észre, hogy minden egyes ilyen taszítással csak növelem a kettőnk közti szakadékot. Nana… szóval nem arról van szó, hogy én egy vitrinbe való ereklye vagyok, hanem arról, hogy el kellett, hogy veszítsem ŐT ahhoz, hogy rájöjjek az a szerető szív ami benne dobog örök és elpusztíthatatlan. A díjátadókra nem nagyon vittem el magammal, az afterpartikon hagyta, hogy a többiekkel szórakozzak, nem szólt bele. Ezzel párhuzamban viszont Hagennel egyre közelebb kerültek egymáshoz. Hallottam, ahogyan egyszer azt mondja neki, hogy ő a lelkitársa. Kissé zokon vettem, elvégre nekem mondja nyakra-főre hogy mennyire imád, meg itt lóg mellettem, mint kiskutya  a nagy mellett. Az egyik nagy változás akkor következett be, amikor Tom bemutatta nekem Cherin-t. Azonnal elvarázsolt ő maga volt a TÖKÉLY! Igen! Az a NŐ a nagybetűs nő, akire mindig is vágytam, akiről álmodtam. De ezek a nők nem engem akartak, hanem az olyan vagány srácokat, mint amilyen Georg vagy Tom. Akik mernek kezdeni az ilyen istenőkkel, és ami a legfőbb, hogy tudnak velük bánni, ők eléggé vagányak voltak ahhoz, hogy önmagukat adva, egy csipetnyi rosszfiús beütéssel vitték a pálmát. Be kell vallani hogy vannak emberek akik erre születtek…hát ennyi na. Én annyira nem. Az első komoly barátnőmet is úgy csábítottam el, hogy a nővérem segített nekem. Ha ő nem lett volna, talán még ma sem jöttünk volna össze. Onnantól fogva viszont Tom és Georg vettek a szárnyaik alá, és nem egyszer komoly –ahogy ők nevezték- tanóra keretében illusztrálták hogyan is kell ezt pontosan csinálni. Ha ez vígasztal bárkit is, a lányok is benne voltak a buliban, tehát nehogy azt gondolja akárki is, hogy mi gonosz kis lator módjára kiaknáztuk a természet szépségeit. Ahogy Tom is mondta sokszor: „Bocsánat… hogy ki játszik kivel, és ki kit visz ágyba, és ki kit csábít el, ez részletkérdés. Én feldobom a labdát, és aki visszapasszolja és benne van, akkor miért rontsam el? Nem kötelező, én senki nem viszek erőszakkal magammal, senkinek sem könyörgök. A lányok ugyanúgy szeretik, ha elcsábítják őket, ahogy mi is. Meg amúgy is, én felkínálom a lehetőséget, hogy eltölthessenek velem egy felejthetetlen éjszakát. Hát lehet ezt kihagyni??” Kissé szarkasztikusan és végletesen hangzik, és csak halkan merem mondani, de van benne igazság. A lányok is ott vártak minket nem egyszer a szobák ajtajában, és bizony volt, hogy ők maguk adtak lehetőséget arra, hogy lefeküdjünk velük. Nem tagadom, férfi vagyok, ki is használtam. Ettől én még nem lettem maga az ördög, csak annyit tettem meg, hogy nem vertem nagydobra és nem nagyzoltam vele. Egy úriember csendben van, félszegen mosolyog, és nyugtázza, hogy eme dicsőségek megmaradnak neki.

Source / Forrás

Tegnap ismét megörvendeztettek minket a srácaink egy új képpel...éppen csak Gus hiányzott róla... no persze rögtön az volt a kérdések zöme: Hol van Gustav?? Bevallom, én is megkérdeztem.... aztán persze választ is kaptunk rá :-)

"

Got so much awesome feedback on our AskTokioHotel session last time and we loved it as well… let's do it again!! Submit your questions in the comments and we will randomly pick and answer some of them by Friday!"

Mivel a múltkori AskTokioHotel ilyen jól sikerült és mi is szerettük....nos, csináljuk meg megint!! Írjatok kérdéseket a kommentben, és mi találomra kiválasztunk párat és válaszolunk rájuk péntekig!!

És Gustav (miután több száz kérdésben benne volt a "hol van Gustav?" így máris firkantott nekünk a kis drága *-*

•  
• 

  Tokio Hotel To answer Antonio's question with a question: We are a band of four, three are on the picture… well, where am I ?!!!?!?! Gustav

   

  Válaszolva Antonio kérdésére egy kérdéssel: Ha mi négyen vagyunk a bandában, és ebből hárman vannak a képen...nos akkor hol vagyok én??! Gustav

Szép Jó Reggelt!! Egy mini perverzitás reggelre :)

először is.... Te atyaszentszaroskibeb..ottég!!! Ez a pasas...uram isten!!!

Klikk

Az emberi lény ugyanis el tud viselni egy hét szomjazást, két hét éhezést, és akár évekig elviseli, ha nincs fedél a feje fölött, de a magányt nem viseli el. Minden kín és szenvedés közül a magány a legrosszabb.

Inertia Creeps 4.rész

Evelle úgy érezte, mintha egy kamionnal ütközött volna, mikor felkelt. A nap a szemébe sütött, így elsőre nem láthatta, hogy Gustav már réges rég elment. Igyekezett magán erőt venni, felült, és körbenézett. Nem nagyon foglalkozott vele, hogy a lepedő lecsúszott róla, és a mellei szabaddá váltak, bár mint minden Nő, ő is a másodperc töredéke után ráeszmélt, hogy ez nem jó, így visszakapta magára. Habár teljsen mindegy volt, ha lett volna valaki a szobában, látta volna a ciciket..nagy ügy, bármelyik magazinban látni női melleket, és Evelle is tudta, hogy így van, így legyintett egyet, és nyugtázta a dolgot. Rájött hogy Gus elment. Utálta. Magát. Megint hagyta, hogy az érzelmei vezéreljék, és zsördölődött magában, hogy már megint hagyta magát. Büdösnek, és tisztátalannak érezte magát emiatt, és azon nyomban rohant is a tus alá. Menet közben mindenbe belerúgott, amit csak ért, és szidott mindenkit és mindent a világon, de leginkább magát. Hallotta, hogy csörög a telefonja, de egy cseppet sem érdekelte. Beállt a zuhany alá, egy hirtelen mozdulattal kinyitotta a hideg vizet, és remélte ez majd csillapítja kicsit a kedélyeket.

Kicsit gyötört a lelkiismeret, amiért csak úgy mindenféle üzenet nélkül otthagytam Evelle-t a szobában, legalább egy kis üzenetet írhattam volna és az éjjeli szekrényre kellett volna tennem. Azt gondoltam, az olyan gyorsan eliszkolós, lepattanós, gyáva, na de ez sem volt jobb, hogy még egy árva szót sem írtam neki. Néztem, ahogy alszik, ahogyan átkucorodott az én oldalamra, ahol én feküdtem, arcát a párnába fúrta meztelen háta és karja meg a párna alatt. Ahelyett, hogy odamentem volna hozzá, és megcirógattam volna a tarkóját, bedugtam a cigit  a számba, és elindultam a stúdió felé. Stúdió… leginkább egy szoba, pár kütyüvel, meg netkapcsolattal, hogy a többiekkel is tudjam tartani a kapcsolatot. Még kis tejfelesszájú voltam, amikor Evelle-el találkoztam, Ő idősebb volt 4 évvel, mint Én. Igazán szépnek sem mondanám, korrigálok, nem az a Nő, akitől elalélsz, de megvan a varázsa, a kisugárzása, és azok az ajkak és a szemei. Hatalmas élettel teli kék szemek. Mindig mosolygott rám, a kezdetektől fogva, és finoman próbálkozott is, de sosem lépte át a határt, és mindig csak finoman utalt arra, hogy kedves vagyok a számára, ennek ellenére mindenki rajtunk kuncogott, és cikiztek is rendesen minket a többiek, főleg azért, mert az én szememben Evelle kövér volt. Rövid volt akkor a haja, igazi vadócosan felfelé tüsizve, később nőiesebb verzióban. Egy időben nem találkoztunk túl sokat, mert ugye nekünk ott volt a turné, Evelle pedig egyetemre jelentkezett, így nem láttuk egymást annyira sűrűn, ami be kell valljam, nekem igencsak jól esett, mert legalább a többiek sem csúfoltak annyit. Néha már-már kissé zavart, ahogy szegény lányt csúfolták, és én ahelyett, hogy megvédtem volna, inkább jókat nevettem rajta, s nem egyszer még én is céltáblaként használtam. A bunkóság bélyegét is magamra sütöttem, amikor megmutattam nem egy mailt, amit nekem írt. Ebben viszont lebuktam. Mégpedig úgy, hogy szünete volt, és meglátogatott minket, aminek a bejelentését megtettem ugyan, és áment is kaptam rá, de teljesen kiment a fejemből, és buzgón meséltem miket írt, hangosan kicentiztünk minden mondatot, kifiguráztuk, ő pedig az ajtóban állt, és némán nézett minket. A többiek észrevették, és elhallgattak, amit én annak tudtam be, hogy várják a folytatást, én pedig lelkesüten meséltem tovább. Amikor a végére értem, felnéztem, és vártam a tapsot, a nagy hahótát, a többiek reakcióját, de helyette a kék szempár csalódott mérges de leginkább szomorú egyvelegével találtam szembe magam. Egyetlen szó nélkül fordult meg, és rohant végig a folyosón magassarkúban, az utazótáskáival a vállain, könnycseppel megtelt szemekkel, dühvel a lelkében. Én meg, mint egy fadarab, csak ültem, és bámultam ki a fejemből. Ha egy péklapáttal vágnak hátba sem esett volna le, hogy egy balfasz vagyok, aztán megvillant az a bizonyos villanykörte, az ajtóhoz rohantam, kihajtoltam, és jobbra-balra forgattam a fejem, hátha meglátom merre ment, de látni már semmit és senkit nem láttam, így a hang irányába indultam el. A cipők kopogása egyre hangosabb lett, és egyre gyorsabb is, tudtam hogy szinte már fut abban az égimeszelő cipőben. A női nem nagy tisztelője vagyok, amiért még ebben az amorf találmányban is képesek kecsesen járni…mit járni! Akár futni, repülni, főzni, természetesen ehhez hófehér felsőben, miniszoknyában, kicsi köténykében, és ami a legfontosabb makulátlan arcbőrrel, 100 wattos mosollyal, és mindenképp paradicsomos mártást kell csinálni, és még ha ki is ömlik, Ők az intelligens mosógéppel egy szempillantás alatt patyolatot megalázva mossák ki, szárazon, vasaltan veszik ki a gépből. Ezek az átkozott folyosók mind egyformák voltak, rövidek, mint egy labirintus, a fülemre hagyatkozva, mentem a kopácsok után. Amikor utólértem, akkor vettem csak észre, hogy egy fiatal lány szaladt csak, nyakba akaszthatós belépőkkel és egy hatos csomagos ásványvízzel. Hirtelen megtorpant, megérezte, hogy nézem, megfordult, és teljesen faarccal kérdezte, hogy óhajtunk-e még valamit a szobánkba, illetve elégedettek vagyunk-e mindennel.

-Igen, persze- feleltem reflexből.-Mondd csak, nem láttál egy rövidhajú telt lányt sporttáskákkal itt elfutni?

Egy pillanatig azt hitte hülye vagyok, hogy miket kérdezek, de aztán bólintott, és a másik irányba mutatott.

-De. Arra sietett el, kiment az ajtón, aztán le a lépcsőn, utána nem tudom, mert arra már a hátsó kijárat van, és a parkoló.

Elment. Most már felesleges utána mennem. Úgysem érném utól.

-Esetleg kérjek meg valakit, hogy nézzen utána merre mehetett? Vagy mivel ment el?-kérdezte készségesen, udvarias mesterkélt mosollyal az arcán.

-Nem. Nem kell köszi. –elfordultam, majd minden köszönöés nélkül léptem egyet, megtorpantam, a számra tettem a mutatóujjamat, és visszafordultam.-Öhm.. várj egy percet. Mégis. Ha esetleg van valaki aki látta, hogy merre vagy mivel megy, az jó lenne, hálás lennék érte.

-Rendben, intézkedem.

Elfordult, és még gyorsabban topogott tovább, hallottam, ahogy pötyögi a kis kütyüjét, közben mond pár keresetlen szót, hogy miért is tartottam fel, amikor dolga van, minden az ő nyakába van varrva stbs tb.. pont leszartam. Neki az a dolga, hogy körbeugráljon minket, ezért fizettük. Igen, mi is fizettünk neki, ahogy mindenki más is, akinek vitt vagy tett valamit. Akkor meg pofika alapállás.

Ráérősen mentem vissza, útközben felhívtam, pedig tudtam, nem fogja felvenni. Valahogy ösztönösen hívtam, egy jajdenagyonsajnálomígéremsohatöbbetnemcsinálokilyet maszlagot akartam elhadarni. Így egyben, egyetlen levegővel. A lányok szerették az ártatlan kiskutyaszemeket, az alázatos kis bocsánatkéréseket. Ez a szó, egy pici színjátékkal átitatott érzelemmel, affektált mozdulatokkal, nyerő volt. Ha nektek ennyire fontos, hogy kimondjuk ezt a szót, mert ettől nyugodtan fogtok aludni, kimondom, ezen ne múljon. Csak arra nem figyelmeztetett senki, hogy ennek van szavatossági ideje, koptatási felülete, és ha túl sokszor mondjuk, nem fogják elhinni, és van az a kis készülék bennük, ami azonnal bekapcsol amint megérzik a hazugságot. Persze nem elsőre, nem is másodjára, de egy pár ilyen után már tudják. Nem vette fel. Nem is nyomta ki. Egyszerűen a bájos női hang szólt vissza, hogy a hívott számon előfizető nem kapcsolható. A következő majdnem 2 hónapban egyetlen e-mailra sem válaszolt, és akárhányszor írtam neki üzenetet, vagy hívtam, mindig a bájos női hang válaszolt, és az értesítő sem jött meg, hogy átment az sms. Az nem lehet, hogy valakinek ennyi ideig ki lenne kapcsolva a mobilja, és tulajdonképp magamat sem értettem. Sikeres vagyok, fiatal, akármelyik kiscsajt megkaphattam volna, és én voltam a kis csendes a háttérben, azért nekem is volt nem is egyszer olyan, amikor az én szobám volt a leghangosabb. Én csak úriember voltam, és nem raktam ki a BBC főoldalára, hogy kivel dugtam előző éjjel. Ennek ellenére beszélni akartam vele, és elmondani, hogy valamiért igenis sajnálom, nagy hiba volt a részemről. A többiek nem érdeklődtek újabb mailok után, de kérdezték mi lehet Evelle-el, de csak a karomat tártam szét, és a nem tudom lett a szállóigém. És ami a legfurább volt nekem: elkezdett HIÁNYOZNI. Azon kaptam magam, hogy újraolvastam pár üzenetet, amiket egymásnak írtunk. Georg ismert, mint a rosszpénzt, tudta valami nem kóser.

-Megint írtál neki?-ült le mellém cigivel a szájában és sörrel a kezében. Amint lehuppant, máris nyújtotta át a másik üveget, nehogy én is kiszáradjak.

-Igen. De már két hónapja nem írt vissza. Nem értem mire majrézik.

-Azok után haver, amit műveltél vele, te még csodálkozol? Most már tudja, hogy minden üzenetét kitárgyaltuk. Nem mer írni. Szeretne, de nem mer. És most már azzal is tisztában van, hogy nincs rá szükséged. Elfogadta a döntésedet. Tudod, hogy amióta csak látott téged, odáig meg vissza van, de ezek után nem fog nyomulni, szóval ahogy Te mondtad, végre lekoccolt rólad, szóval nem értelek most….csak nem Hiányzik?!

-Mi??! Nem! Dehogy! –túlságosan is gyorsan tagadtam, pedig igaza volt. Hiányzott. Arra eszméltem, hogy szükségem van a közelségére. És megdobbant a szívem, amikor megjelent egy bejövő levél, az ő nevével. Rövid, tömör kis válasz volt, mindössze 3 mondat, egybefogalmazva az elmúlt 2 hónapját. Ügyesen kerülte az ominózus esetet, engem is, magát is, átlagos dolgokat írt, mintha már unná… felszínes lett, felépített egy falat, és tárgyilagosként kezelte a dolgot. Nem tudom, miért szánta rá magát a válaszra, de cikinek éreztem, mégis örültem hogy írt. Na ez is le van tudva. Sima ügy minden. Az újabb személyes találkozóra a szokásos kis házibulin került sor. És meglepett, hogy milyen jól néz ki. Az egyetem minden csajból kihozza a legjobbat??

A srácok a hivatalos FB oldalukon üzentek Nekünk :) Én is ezúton mindenkinek Kellemes Húsvétot Kívánok :)