Inertia Creeps 5.rész

„Ne érdekeljen. Ne törődj azzal, hogy ki mit mond, te csak menj a szíved után. Amit érzel, bőven elég ahhoz, hogy ne kerülj rossz helyre. De tényleg. „ (Oravecz Nóra)

5.rész

Evelle egy kis fekete ruhában volt, magassarkú cipőben, a haját sötétre festette. Ha nem fordul meg, és nem mosolyog rám, nem is ismertem volna meg. Az volt az a pillanat, amikor ténylegesen megmozdult bennem valami, elkezdtem rá úgy nézni, mint egy Nőre. Persze, még most sem volt álomlány, meg sem közelítette a többi lányt, akik jelen voltak, de sokkal jobb, mint amilyen volt, látszott törődik magával. Már épp elindultam felé, amikor egy magas jóvágású srác lépett mellé, átfogta a derekát, és valami nagyon kellemeset súghatott a fülébe, mert Evelle elnevette magát. Hoppá, hoppá! Bepasizott? És ki ez a ficsúr? Bosszantóan jól nézett ki a hanyagul feltűrt ingjében, a szakadt farmerban, kócos hajjal és borostával. Minden lány ott bájolgott körülötte, ő ezt pedig teljesen természetesnek vette. Kacéran kacsintott a lányokra, mosolygott, gyűjtötte a bókokat, a bugyik pedig már csúsztak a nedvességtől. Naná, hogy nem bírtam ki, hogy ne menjek oda, és tudjam meg, ki ez a díjnyertes Adonisz, aki minden Nőt egyetlen mosollyal térdre kényszerített.

-Szia Evelle!- szólítottam meg a leglágyabb hangomon, amin csak lehetett.

Riadtan pördült meg a tengelye körül, és az arcán átsuhanó villanásból tudtam nem várta, hogy velem kelljen beszélgetnie ma este. Igen, kelljen, merthogy még mindig elég hűvös volt velem. Megszoktam már, hogy itt van mellettem, imád engem, olyan mint egy kiskutya. Ha van, és örül neked az is jó, ha túlzottan, az már annyira nem, viszont ha nincs itt, akkor meg az a baj. Igyekeztem minden bájamat bevetni, és kedvesen mosolyogni.

-Mit szeretnél? – kérdezte kissé hűvösen, de nem illetlenül. – Töltsek esetleg neked valamit? –mutatott az üres poharamra.

-Csak ha velem tartasz egy italra

Egyetlen szót sem szólt, csak bólintott majd biccentett, hogy menjünk az üvegház felé. Üvegháznak hívtuk a studiólakás azon részét, amivel ki volt bővítve. Aki építette, csinált egy üvegtetős részt, és hatalmas majomkenyérfát és pálmás növényeket tett bele. Az egyik oldalát is szintén tömör üvegből építette, így elneveztük üvegháznak. Útközben felkapott egy Rosé bort majd miután bementünk bezárta az ajtót és már csak a kis retesz kattanását hallottam.

-Nos, itt vagyok, mondd mit szeretnél.- közben töltött mindkettőnk poharába, tett rá, hogy az enyémben még volt egy korty ital, de már franc sem emlékszik mi a fene, valami flincflanc dizájnos koktél volt, majd könnyedén lehuppant az alacsony párkányra, lábát keresztbe tette, és kérdőn nézett rám.

-Ögm… szóval, hogy vagy?-böktem ki az első általam intelligensnek vélt mondatot, ami eszembe jutott.

-Komolyan ezért invitáltál, hogy ezt megkérdezd?- a hangja lesajnálóan csengett, azt remélte, hogy valami számára érdekfeszítőbbet fogok kérdezni. Ezt ott kint is megkérdezhetted volna. – Jól vagyok. Amint látod jól érzem magam.

-A múltkoriért szeretnék elnézést kérni. Sajnálom.

-Pont leszarom. Akkor fájt. Most már úgy vagyok vele, hogy jó volt hallani, legalább tudom mit az igazi véleményed rólam. – szándékosan nyomta meg az igazi és a Rólam szót.

-Nézd… -sóhajtottam fel- tudom, hogy elég bunkó voltam, de szeretném helyrehozni, és… és szeretném ha minden úgy lenne kettőnk között ahogy azelőtt volt, vagy inkább mégjobb lenne.

-Mégjobb?-erre már kihúzta magát, és érdeklődve nézett Rám. –Konkrétan?

-Lenne kedved velem randizni?

-Mármint, hogy Te meg Én? Egy randin? Azt akarod mondani, hogy tetszem neked?-miközben ezt mondta, a mutatóujjával kettőnk között oda-vissza ingázott, és a pohár tartalmának egy része a földre loccsant- Most vagy Te ittál túl sokat, vagy Én túl keveset. El is higgyem?? Igyál mégegyet inkább aztán kapj el valami két lábon járó élő Barbie-tdobd fel a platóra és add meg neki ami jár. – enyhe flegmaságot éreztem benne, és húzóra megitta az összes Rosé bort, ami a poharában volt.

-Az az igazság, hogy nagyon is komolyan beszélek. Tényleg veled akarok randizni.

Az elkövetkezendő napokban Evelle cseppet sem könnyítette meg a dolgomat, volt, hogy a randit előtt alig egy órával mondta le, vagy éppen nem egyedül jött el. Mintha összeragasztották volna azzal a nyomoronc ficsúrral, aki még mindig bosszantóan jól nézett ki. Hogy száradna le a töke. Végül mégiscsak összejött a dolog, és én nagyon jól éreztem magam vele. Kezdtem azt érezni, hogy nem kell az álomlány, bár a képzeletemben összeraktam, és valójában is létezik, de úgy voltam vele, hogy az ő szélsőséges viselkedése az, hogy nem tudom hogyan fog viselkedni a következő percben, pont jó volt. Az első csókot hogy őszinte legyek nem felejtem el, már november volt, már a nappalok is kissé hűvösebbek voltak, amikor kitalálta hogy együnk egy fagyit, majd üljünk be a közeli játszótéri hintába. Ha nem tudtam volna hány éves, azt hittem volna, hogy szimplán hülye. Akaratlanul is mosolyogtam, de mentem vele. Összekapcsolta a hintákat a lánccal, így egymás  felé fordulva ettük a fagyit, hol finoman megnyalva, ízlelgetve, hol bekapva az egészet, lágyan, vigyázva. Olyan volt mintha… úgy, úgy, pontosan olyan. Mivel férfiból vagyok, a második dolog ez volt, amire gondoltam. Hogy ez közönséges? Nem érdekel. Az vesse rám az első fagyit, akinek még ez nem fordult meg a fejében, amikor egy telt ajkú Nőt fagyizni lát. Kissé pityokásan tettem a számhoz a fagyit, mire sikerült elkennem, mire ő felkuncogott, és mosolyogva törölte le a fagyi egy részét. Továbbra is szótlanul néztem, ő pedig még mindig mosolyogva de komolyan törölgette a fagyit immár a kezemről is, majd a tölcsér alá tette a szalvétát, hogy a nadrágom már lehetőleg ne legyen olyan. Magától indult meg a kezem, megfogtam az arcát, mire ő már nem mosolygott tovább, csak csendben nézett rám, én pedig egyre közelebb húztam magamhoz. Az ajkai puhák voltak és gyümölcsízűek a fagyitól. Ujjaival a hajamba túrt, és visszacsókolt nyomban, majd birtokba vette az ajkaimat. A többiek persze egyetlen alkalmat sem hagytak ki, hogy szekáljanak minket, de ezúttal óvatosabbak voltak, és akkor csinálták, amikor Evelle biztosan hallótávolságon kívül volt. Tom és Georg egymást túljátszva csókoloztak a levegőben, illusztrálták hogyan nem tudom átölelni őt, és amikor szóba került a sex… szinte mindig azt mondták, hogy törött bordákkal fogok ébredni, és hasonlók. Nem is mondtam el nekik, hogy már túl voltunk az első együttléten, sőt a másodikon is. Ő jobban félt mint én, és nem is engedte hogy teljesen meztelen legyen, igaz azért vaksötétben sem voltunk, és amúgy is ez volt az első közös együttlétünk, így nem vártam tőle egetverő dolgot, de azt elmondhatom, hogy mindent megtett, amit csak kértem tőle… sőt amit nem, azt is. Akkoriban nagy telt mellei voltak, széles kerek csípője, és ugyanilyen kerek feneke, voltak férfiak akik még így is szájbiggyesztéssel fejezték ki számomra, hogy annyira rossz vásárt nem csináltam, amikor pedig egy díjátadós buliban illumináltan elmondtam a srácok előtt is az egyik Evelle-n csámcsogó srácnak, hogy igazából annyira nem is rossz vele az ágyban, kezdtem magam jobban érezni. Úgy bántam vele, ahogy akartam, leste minden kívánságom. Amikor kiabáltam vele, mert bejött a próbaterembe, onnantól fogva a küszöböt sem lépte át. Soha többet. Évekkel később sem. Amikor Páriszban léptünk fel, éjjel kiosontunk a városba, sétáltunk, fotóztunk, elmentünk az Eiffel toronyhoz. Ott és akkor elkövettem egy nagy hazugságot, amikor pontosan a torony alatt álltunk és alulról fotóztam, a kép elkészülte után ránéztem átöleltem, és kimondtam a bűvös szót: Szeretlek. Nem azt mondom, hogy nem kellett volna, mert nem éreztem semmit, de nem akkor kellett volna. Amíg az ember fia nem érez komolyan ilyet, nem kellene ezzel dobálóznia. Gondoltam a csajok úgyis imádják ezt hallani, hát mondtam én bőszen. Amikor együtt voltunk vagyis szeretkeztünk egészen másképp viselkedtem én is, élvezettel harapdáltam a puha bőrét, élvezettel néztem a hol lágyan, hol erősebben ringó melleit, szerettem rálehelni a vágytól túlfűtött bőrére, amikor karmolta a hátam, amikor a nevemet suttogta, és egy kölyökkutya módjára kucorodott be mellém, hogy a fülem tövébe fúrja az orrát. Utáltam, amikor mindig ezeket csinálta, a karmolást, azt, hogy a fülembe szuszogott, hogy el-elcsórta a pólómat, és vagy abban aludt, vagy amikor távol voltunk egymástól magánál tartotta. Komolyan nem értettem a Nőket, mi a francot lehet szeretni egy viseltes pólón, egy koncert után izzadt testen? Meg azok az idióta becenevek, muci, guminyuszi, cucnikám, ő meg plüssmacizott engem. Na ebből is csináltam egy kisebb Armageddont, hogy ne alázzon már le a haverok előtt. Én sem hívom őt tehénkémnek, meg tejcsárdának. Sírva rohant le a turnébuszból, és még aznap felült az első vonatra ami hazafelé vette az irányt. Mégis örömmel várt engem, szerelmes mosollyal, vágyakozó ágyékkal és egyre hegesebb szívvel. Nála tanultam meg, sajnos az ő kárán, hogy egy ember ha szeret, a világot is leigázza.

Napokig nem írt, nem telefonált, semmit nem tudtam róla. És a legszomorúbb, hogy az első két napban nem is kerestem. Nem vettem észre, hogy minden egyes ilyen taszítással csak növelem a kettőnk közti szakadékot. Nana… szóval nem arról van szó, hogy én egy vitrinbe való ereklye vagyok, hanem arról, hogy el kellett, hogy veszítsem ŐT ahhoz, hogy rájöjjek az a szerető szív ami benne dobog örök és elpusztíthatatlan. A díjátadókra nem nagyon vittem el magammal, az afterpartikon hagyta, hogy a többiekkel szórakozzak, nem szólt bele. Ezzel párhuzamban viszont Hagennel egyre közelebb kerültek egymáshoz. Hallottam, ahogyan egyszer azt mondja neki, hogy ő a lelkitársa. Kissé zokon vettem, elvégre nekem mondja nyakra-főre hogy mennyire imád, meg itt lóg mellettem, mint kiskutya  a nagy mellett. Az egyik nagy változás akkor következett be, amikor Tom bemutatta nekem Cherin-t. Azonnal elvarázsolt ő maga volt a TÖKÉLY! Igen! Az a NŐ a nagybetűs nő, akire mindig is vágytam, akiről álmodtam. De ezek a nők nem engem akartak, hanem az olyan vagány srácokat, mint amilyen Georg vagy Tom. Akik mernek kezdeni az ilyen istenőkkel, és ami a legfőbb, hogy tudnak velük bánni, ők eléggé vagányak voltak ahhoz, hogy önmagukat adva, egy csipetnyi rosszfiús beütéssel vitték a pálmát. Be kell vallani hogy vannak emberek akik erre születtek…hát ennyi na. Én annyira nem. Az első komoly barátnőmet is úgy csábítottam el, hogy a nővérem segített nekem. Ha ő nem lett volna, talán még ma sem jöttünk volna össze. Onnantól fogva viszont Tom és Georg vettek a szárnyaik alá, és nem egyszer komoly –ahogy ők nevezték- tanóra keretében illusztrálták hogyan is kell ezt pontosan csinálni. Ha ez vígasztal bárkit is, a lányok is benne voltak a buliban, tehát nehogy azt gondolja akárki is, hogy mi gonosz kis lator módjára kiaknáztuk a természet szépségeit. Ahogy Tom is mondta sokszor: „Bocsánat… hogy ki játszik kivel, és ki kit visz ágyba, és ki kit csábít el, ez részletkérdés. Én feldobom a labdát, és aki visszapasszolja és benne van, akkor miért rontsam el? Nem kötelező, én senki nem viszek erőszakkal magammal, senkinek sem könyörgök. A lányok ugyanúgy szeretik, ha elcsábítják őket, ahogy mi is. Meg amúgy is, én felkínálom a lehetőséget, hogy eltölthessenek velem egy felejthetetlen éjszakát. Hát lehet ezt kihagyni??” Kissé szarkasztikusan és végletesen hangzik, és csak halkan merem mondani, de van benne igazság. A lányok is ott vártak minket nem egyszer a szobák ajtajában, és bizony volt, hogy ők maguk adtak lehetőséget arra, hogy lefeküdjünk velük. Nem tagadom, férfi vagyok, ki is használtam. Ettől én még nem lettem maga az ördög, csak annyit tettem meg, hogy nem vertem nagydobra és nem nagyzoltam vele. Egy úriember csendben van, félszegen mosolyog, és nyugtázza, hogy eme dicsőségek megmaradnak neki.