A serdülők kultikus zenekara negyedik albumukkal, a "Humanoid"-dal tér vissza. A Batterie Magazine betekintett a Tokio Hotel jelenségébe a dobos, Gustavval Bercyben a Palais Ominsport színfalai mögött.
A Scorpions és a Rammstein után, Németország leginkább figyelemre méltó rock zenekara, a Tokio Hotel. A gyerek zenekar valóságos és dallamos pop dalai (amely a 15 éves átlagéletkort vonzotta mikor első albumukat a "Schrei"-t megjelentették) olyan témák dolgoz fel, mint a szerelem, a halál, az öngyilkosság, a válás, sőt még a halál utáni élet, amelyek fontosak a tinédzserek számára. A francia (fő)iskolákban megduplázódott a jelentkezők száma a német órákra a zenekar áttörése után.
A Tokio Hotelnek igazán egyedi külseje van, amely főként az énekesnek, Bill Kaulitznak köszönhető, kinek "tűzijáték" szerű frizurája hasonlít Robert Smith (the Cure) frizurájára, és aki őszintén szólva nevetséges dolgokat visel. Mikor egy találkozót javasoltunk a tini zenekar dobosának, akkor az igazat megvallva tele voltunk kérdésekkel. Vajon tényleg egy pörgős találkoóban lesz részünk? Biztosítunk � Gustav valóban remek dobos, és hála ütemes játékának a Tokio Hotel jelenség gond nélkül áramlik.
BATTERIE MAGAZINE: Az elmúlt néhány évben mind felnőttetek. A színpadon is történt előre lépés a játékotokban?
GUSTAV: Igazat megvalve, szerintem igen, vagy legalábbis remélem. A dobtechnikusom/dobtanárom szerint sokat fejlődtem. Tudja, mit mond, mivel estéről estére lát játszani. Így inkább szerintem neki tegyétek fel ezt a kérdést, mert magammal szemben elég hajthatatlan vagyok, és nem szeretem magamat dícsérlni.
BATTERIE MAGAZINE: Csalódott vagy amiatt, hogy sok ember szerint hamisak vagytok, és semmibe veszik, hogy jó zenészek vagytok?
GUSTAV: Tudod, szerintem van egy pár ember, aki tudja, hogy magabiztosan játszunk a hangszereinken. Nem szeretnék nagyképűnek tűnni, de négy évesen kezdtem el leckéket venni dobolásból és ma már azért magas szinten vagyok. Miért ne mondhatnám? Inkább nem törődöm az olyan emberekkel, akik szerint rossz vagyok.
BATTERIE MAGAZINE: Apropó, miért a dobolást választottad?
GUSTAV: Mindig is vonzódtam a doboláshoz. Azt hiszem ez az a hangszer, amire szükségem van mert dühös gyerek voltam, amolyan frusztrált típus. Végül, rátaláltam az ebben a hangszerben lakozó minden szépségre. Lehet ütni, minden erőt beleadva vagy akár óvatosan és nagyon lágyan. Igen, bevallom ki akartam próbálni a gitárt is, ami ugyan olyan klassz, de egy óra alatt elriasztottak tőle. (nevet)
BATTERIE MAGAZINE: Van más zenész is a családodban?
GUSTAV: Nem, egyáltalán nincs! Az apukámnak van gitárja, és annyi tehetsége van, hogy eltudja nekem gitározni a "Smoke on the Water"-t, de szegény ennyit tud. Én vagyok az egyetlen zenész a családban.
BATTERIE MAGAZINE: Egyedül tanultál meg játszani?
GUSTAV: Igazából jártam dob iskolába, de igazából mindig játék közben szerettem tanulni és ezt nem lehetett. Mégis nagyon sok trükköt lesztem el a tanáraimtól, de az elmélet és a ritmikus elemek nem túl izgalmasak tinédzserként.
BATTERIE MAGAZINE: Tudjuk, hogy Lars Ulrich a példaképed. Volt már lehetőséged rá, hogy találkozz vele?
GUSTAV: Igen, találkozhattam Larsszal Németországban, a Metallica turné folyamán és teljesen megőrültem, hogy találkozhatok vele. Egyszerűen hihetetlen volt, hogy találkozhattam vele, akivel kezdődtek az álmaim. Imádom Lars stílusát. Hátteret ad és hatalmas energiát produkál mikor játszik. Különösen a keményebb dalait szeretem a Metallicának, mint az "Enter Sandman" vagy a "Sad But True". Mindig örülük ha hangosan eljátszhatom az egyik dalukat.
BATTERIE MAGAZINE: Szeretnél aggresszívebb/keményebb zenekarban játszani, mint a Tokio Hotel?
GUSTAV: Néhány év múlva, miért ne! De most a Tokio Hotelnek szentelem teljesen magam dobosként. Mindent beleadok, amim van, és mindent imádok a dalainkban és elismerem, hogy ez 100%-osan a mi zenénk.
BATTERIE MAGAZINE: Lars mellett, mely dobosokat ismered még el?
GUSTAV: Szerintem a Toolsból Danny Carey... hogy is mondják... annyira tehetséges, hogy nem létezik szó arra, hogy kifejezzük a stílusát. Emellett Jerry Gaskill, a King�s X dobosa is fantasztikus. Ajánlom.
BATTERIE MAGAZINE: A "Humanoid" turnén a felszerelésed egy nagy emelvényre van helyezve. Hogyan érzed magad ott fent, mikor olyan magasan vagy?
GUSTAV: Jó értelembe vége úgy érzem, hogy uralkodom, és ezt imádom! (nevet) Komolyra fordítva, kezdetben, nagyon bizonytalan érzés volt. Mikor elkezdtünk próbálni az emelvénnyel, a hidraulikus hengerek működtek és olyan érzésem volt, mintha egy liftben játszanék. Időbe telt míg hozzászoktam, de most már természetes és jól érzem magam.
BATTERIE MAGAZINE: Nem érzed úgy, hogy túlságosan is el vagy szigetelve a többiektől?
GUSTAV: Nem, és kétségkívül nagyra értékelem ez a színpadon, és önmagamra találtam a saját kis világomban. A többiek nagyon irigykednek ezért. Nagyon hangosan tudom ütni a dobokat és senki sem jön oda, hogy piszkáljon. Folyton panaszkodnak, mert én végig ülök, miközben nekik talpon kell állniuk az egész fellépés alatt és mozogniuk kell. Talán elfelejtik, hogy én miért vagyok köteles ülni. (nevet)
BATTERIE MAGAZINE: A Meinl melyik szériáját használod jelenleg?
GUSTAV: A jelenlegi szettem összes cintányérja az MB20-as szériából vna. Van egy 15-ös "charley"-m és három beütő cintányér (18-as, 19-es és 20-as) valamint egy 20-as, egy 20-as "chinoise" és egy 22-es "ride" cin. Azért választottam őket, mert ezek a hangszeren nagyon kemény hangzást adnak. Bár a stúdióban néha különböző átmérőjüeket választok.
BATTERIE MAGAZINE: Voltak kihívásaid a "Humanoid" felvételei során?
GUSTAV: Tudod, a zenekarral bezárkóztunk egy évre a stúdióba, aztán igen, óhatatlanul mindannyian kipróbáltunk új dolgokat, hogy fejlődjünk. Személyszerint én elkeztem felfedezni az elektronikus dobok által nyújtott lehetőségeket és elmerültem a "lineup"-ban valamint az ütemekben.
BATTERIE MAGAZINE: Zeneileg jó kapcsolatod van Georg Listinggel a basszus gitárosotokkal?
GUSTAV: Egy perce említettem, hogy szeretek elmerülni a saját világomban. Georg az egyetlen, akit beengedek a buborékomba és a színpadon, ő a legjobb barátom. Nagyon közel állunk egymáshoz és szoros a kapcsolatunk.
BATTERIE MAGAZINE: Miért nem veszel részt olyan, dobos eseményeken, mint a Meinl Fesztivál?
GUSTAV: Állj! Hozzájuk képest nagyon amatőrnek érzem magam. Én, egy zenekar dobosa vagyok. Az én dolgom, hogy egyszerű ritmusokat és effekteket üssek. Nagyon rosszul érezném magam, ha egyedül kéne játszanom a színpadon.
BATTERIE MAGAZINE: Nagyon ledöbbentünk, mikor megtudtuk, hogy megtámadtak és leütöttek egy bárban egy törött üveggel tavaly. Félsz az eset óta?
GUSTAV: Nem, és köszönöm minden rendben van. Utólag úgy gondolom, hogy ez a támadás, nem nekem szólt, hanem valaki másnak. Viszont nagyon szerencsés vagyok, hogy a fejemen talált el és nem ütötte ki a szemem.
BATTERIE MAGAZINE: Mit csinálsz, ha egyedül vagy otthon?
GUSTAV: Jó kérdés! Épp most újítottam meg a horgász engedélyem, és ha a zenekar visszatér pár napra Németországba, akkor megyek pecázni. Az életem a zenekarral őrűlt sebességgel pörög, így élvezem a csendet és a természetet.
BATTERIE MAGAZINE: Idővel és a sikerrel nem rézed úgy, hogy a Tokio Hotel a munkáddá vált?
GUSTAV: Nem, mert személyszerint én próbálom elvonatkoztatni magam a felszínes hírességektől, imádok több ezer ember előtt játszani, vagy csak ötven rajongó előtt is, hátteret ad. A zene mindenekelőtt a szenvedélyről szól, és egyszerűen képtelen vagyok nélküle élni. Ezen felül, az erősségünk, hogy igazán barátok vagyunk. 11 éve játszunk egyátt. Nagyon sok zenekar oszlott már fel a siker miatt, de mi nem.
BATTERIE MAGAZINE: Úgy tűnik Tom és Georg a groupiek kedvencei. És te?
GUSTAV: Miért? Mert ők a gitáros és a basszusgitáros? Pfff... Nevetnem kell. És mondok valamit: mikor turnézunk, a lányok nem jöhetnek be a turnébuszba. A koncert után teljesen ki vagyok. Csak enni akarok nyugalomba és lehűteni magam egy jó sörrel. Aztán irány az ágy!
BATTERIE MAGAZINE: Végül, van üzeneted az olvasóink számára?
GUSTAV: Zenéljetek, és gyertek el megnézni minket.
(valamiért nagyon lassú a gp, és folyton szétkapcsol, így ide teszem be, és majd holnap felteszem a fordítós oldalra is)
Engedjetek meg egy filmajánlót! A film címe: A gruppik nem maradnak reggelire. Ez egy új német gyártmány és nagyon remélem, hogy fent lesz online is. A filmnek csak annyi köze van a TH-hoz, hogy a rendezőt a fiúk életstílusa ihlette meg. ( Mondjuk szerintem az is durva, hogy Tokio Hotel - Berlin Mitte... na értitek. ) A betétdala a Battlefied elképesztően jó. Érdemes meghallgatni. Kostja Ullmann a Tokio Hotelrõl:
"Volt olyan híresség, aki inspirált ebben a szerepben? Kostja Ullmann: A felkészülés során nagyon érdekelt a Tokio Hotel. Szinte teljesen ugyan úgy alakultak ki, mit a filmben a "Berlin Mitte" (Ez a zenekar neve a filmben). Őrületes, ahogyan Bill változott és fejlődött az évek alatt. Nagyon magabiztosak! Sokat tanultam abból, ahogyan láttam őket a színpadon játszani. De voltam a "Kings of Leon", a "Mando Diao" és a "Beatsteaks" koncertjein is és alaposan megfigyeltem őket. Mind olyan bandák, akik rendkívül jól dolgoznak össze a közönségükkel."
AJÁNLOM AZ OLDALT
