„Igen, van, hogy magadra maradsz. Na és akkor mi van? Nem dől össze a világ, az egyetlen dolog, ami megdől a tény, hogy mindig vannak melletted.”

Inertia Creeps 3.rész

Evelle vizes hajjal jött ki a fürdőből, és egyből ment is a konyhába. Annyira nem szeretett hajat szárítani, mert állítása szerint mindig több hullott ki, mint amennyi a fején maradt, meg amúgy is meleg volt, hamar megszárad, mondta mindig. Nem néztem az órát, de fura volt, hogy a megmaradt boros pohár után nyúlt, és hosszat kortyolt. Mindössze egy selyemköntös volt rajta, és felhúzott szemöldökkel nézett rám, miközben a poharat ízlelgette, majd kaján mosollyal az arcán indult el felém. Útközben letette a poharat, gondosan ügyelve, hogy ne boruljon fel, majd határozottan hozzám lépett, kivette a telefont a kezemből, és kinyomta minden kecmec nélkül. Megszólalni sem tudtam, mert egyből megcsókolt, hosszan vadul azzal a lendülettel ami sugallta, hogy „azonnal tegyél a magadévá”! Akkor jöttem rá, hogy egyrészt meztelen voltam, másrészt Evelle hullámzó tudott lenni. Volt, hogy megjátszotta a kislányt, máskor pedig egy mosolytól beindult, és úgy megvadult, hogy szinte felfalt. Most az utóbbi volt főszerepben. Mire észbekaptam, már a konyhapulton öleltem hevesen, úgy, ahogyan imádta. Szerette érezni az erőmet, habár sosem értettem mit ért ezalatt, de akárhányszor eltemettem magamba a tudatos énemet, és hagytam hogy az ösztönök uralkodjanak rajtam, mindig imádta. Volt, hogy azon kaptam, hogy mosolyog, miközben csókolgatom. Kezdetben azt hittem kinevet. Nem. Ellenkezőleg. Élvezte. Ő már csak ilyen volt, ilyen furán adta tudtomra hogy jó neki. Akaratlanul mosolyogtam.

-Mi az drága?-kérdezte kissé meglepetten, mintha nem tudta volna.

Nem feleltem neki, de nem is kellett.

-Szükségem van Rád. –mondta- Most kell az ösztönös sex, a testiség, a gondolkodás nélküli öröm. Akarom, hogy szabadon tudat nélkül sodorjon az ár. Kellesz. Kell az ölelésed, a karod, a kezed, látni akarom azokat az égetően barna szemeket, azokat  a gyönyörű szemeket. Látni akarom az arcodat, miközben átszeleműlten adod át magad a vágynak és uralkodsz a testem fölött. Mindened kell. A lényed, az egész lényed, a lélegzeted, minden ami Te vagy.

Végig a szemembe nézett, és érzelmektől túlfűtötten suttogott. Csak nekem mondta, mintha kissé szégyenlős is lett volna. Na ezen mégjobban kacagnom kellett volna. Időnként annyira végletes volt, hogy követni sem volt időm. Néha zavarba jött, ha torna közben néztem, vagy ha főzött, máskor kihívóan kacsintott, és invitált hogy menjek én is, mi is főzzünk valamit, vagy direkt incselkedett a ruhaboltban, a próbafülkénél. Iszonyat sok szeretet és érzelem volt benne, amit be kell valljak néha nagyon fullasztónak tartottam. Néha jól jött, hogy megsértődött valamin, és akkor nyugtom volt. Intenzív volt hangulatilag és érzelmileg egyaránt. Bár, azt meg kell mondjam, első, sőt második ránézésre sem hétköznapi, de mégis az. Van benne valami, amitől érzed, nem lesz sima galopp, de átlagos, semmi cicoma, barna haj, kék szem, telt ajkak. Mogyoróbarna haj, aranyozott, hatalmas kék szem, és dús piros telt ajkak. Az a csókos, puha, amit mintha cseresznyés balzsammal vontak volna be. Tudta mikor mit kell tennie vele, megjátszotta az olykor hülye picsát, ami bosszantó tudott lenni, de tuti, hogy mindig direkt csinálta. Hagytam az elmélkedést a francba, és inkább rá, pontosabban belevetettem magam. Be kell valljam, az egómat simította, ahogy behunyta alattam a szemét, én pedig a kínzó lassúsággal mozogtam benne. Az ajkába harapott, a lábaival kissé lenyomta a testem, igencsak önelégült voltam. Nem is kellett sokáig várnom a végkifejlettre, és hagytam hogy utána a karomban szenderedjen kicsit. Ráakartam gyújtani, de nem kelhettem fel csak úgy. De mégis. Óvatosan kivettem a karomat a feje alól, és ezzel párhuzamban egy párnát csúsztattam alá, majd írtam egy cetlit, és távoztam. Semmi úriemberes nem volt benne. Bennem sem. De megértette. Nem volt hiszti, semmi nyafogás. Megértette, hogy ez az élet ezzel jár, és tudta elfoglalt vagyok. Pár órával később már a klubban ücsörögtem, és a jól megérdemelt spanglit szívtam a haverokkal és kortyoltam az itókámat, közben néztem az embereket, és hagytam, hogy az izmaim teljesen ellazuljanak. Szándékosan ittam ki egyszerre az összes italt, így tudtam, hogy a kevesebb mennyiség is ugyanannyira ütni fog. Egy hosszú combú, hosszú fekete hajú szűk ruhás szépség közeledett felém, és kacéran az ölembe ült.

-Szia Kicsim- búgta a fülembe- Már vártalak.

Na ő volt Cherin. Ízig-vérig tökéletes Nő. Az utolsó porcikájáig.

Ez a NŐ! Édes Istenem! Már attól elvesztettem az önkontrollt hogy csak ránéztem…najó nem azt. Bevallom, alpárian, hogy attól állt már a farkam, ha csak Rágondoltam. Szerettem volna életem minden percét mellette tölteni. Nem szerettem őt, imádtam. Szeretni nem akartam, az úgyis mindig fáj, mindig csak vesztek a végén. Nem csak az életmódom miatt, amúgy is. Jobban tudok gyűlölni. Nem azért, mert akarok, hanem mert elegem van a pofára esésektől. Eldöntöttem, hogy senkit nem fogok közel engedni magamhoz, és akármennyire is fogom szeretni, nem döngőlhet a földbe. De most nem is akarok ezen a szarságon agyalni, bár ilyenkor születnek a legköltőibb gondolataim, agyrémeim. Én és a szerelem. Szóval Ő jött felém. Egy pillanatra átsuhant a még diónyi józan eszemen , hogy nemsokkal ezelőtt még egy másik Nővel szeretkeztem, nem… nem.. ha őszinte akarok lenni, az kérem szépen egy szimpla dugás volt. Mindketten hagytuk, hogy a vágyaink utat törjenek maguknak, és tettük, amit a testünk kíván. A mondatot még gondolatban sem volt időm befejezni, mert ahogy leült mellém, rögtön birtokba is vett. Hát ez van kérem… tudom, háttal nem kezdünk mondatot, de akkor is ez van. Tom mutatott be minket egymásnak, vagyis Őt nekem. Már a nevét is ámulattal mondtam ki magamban, istennőként tekintettem Rá. Egy szempillantás alatt elvesztem benne, nem is hittem volna, hogy valaha ilyen NŐM lesz! A kapcsolatunk már jóideje tartott, Evelle nem sejtett semmit. Hittem én. Megadtam Evelle-nek azt amit szeretett volna. Amikor Párizsban voltunk éjfél előtt elvittem az Eiffel toronyhoz, csináltam pár képet, majd egyszercsak elé álltam, és kimondtam a bűvös szót: Szeretlek. Még sosem láttam ilyen boldogságot az arcán. Eljátszottam még ezt párszor, és azt hittem minden jól van így. Mindenki boldog, meg amúgy is, Rólam senki sem hinné, hogy akár egy legyet is leütnék. Visszahúzódó voltam, csendes, senki nem tudott Rólam semmit, csak annyit, amennyit feltétlen tudatni akartam. De visszatérve Cherin-re…  az a bizonyos, oh anyám és egy sóhaj tudta csak elhagyni Nők és Férfiak ajkát egyaránt. Tudtam, a legjobbat fogtam ki. Naná!

Sok gyönyörű éjszakát és nappalt is adott nekem. Kettős játékot játszottam, és fogalmam sem volt, meddig mehetek el. Tudtam, egy nap majd számot kell adnom. De kit érdekel, ha az embernek egyszerre két Nője is van, és egyik jobb, mint a másik?? Aki épkézláb férfi, és nem kezdene viszonyt, vagy kapcsolatot akármelyikükkel, az vagy buzi, vagy impotens. Hála, én egyik sem voltam. Egy bizonyos zenei díjátadón debütált az én életemben Cherin. Mint említettem Tom mutatta be Őt nekem, tudta ez az álomlány típusom. A PCD-s csajok és ez a kategória az, amire bezony megmozdult a cerka, és a lelkem is eladtam volna. Megtettem. Amit Én nem sejtettem, hogy Evelle végig tudott mindenről. Sokáig nem sejtettem, miért nem hagyott el, miért nem kezdeményezte a szakítást. Gyengeségből? Ragaszkodásból? Az úgyis megnézi az étlapot, de otthon vacsorázik szemléletből? Vagy mégis mi a jó büdös francért nem hagyott ott? A szeretet? Az a kibaszott szeretet…. mi mindenre nem képes az ember eme szó alatt. Még jó, hogy ez ki van találva, mindent rá lehet fogni. Annyira a szeretet vezérelt, hogy képes voltam kezet emelni Evelle-re, méghozzá Cherin miatt. Ez lenne a szeretet? Hogy képes vagy bántani azt aki önzetlenül szeret, vagy pusztán így akarsz megszabadulni a tehertől? Nem tudtam a választ, és nem is akartam erre gondolni, így mégegyet szívtam a spangliba, átadtam Tomnak, majd élveztem az én Istennőm társaságát. Marhára nem érdekelt ki mit lát, úgy nyaltam faltam, mint a gyerek a cukrászdában a csokitortát. Akár ott helyben megraktam volna. Nem is kellett sokáig várnom erre.