Nem mostani, de imádom.. :)

A serdülõk kultikus zenekara negyedik albumukkal, a "Humanoid"-dal tér vissza. A Batterie Magazine betekintett a Tokio Hotel jelenségébe a dobos, Gustavval Bercyben a Palais Ominsport színfalai mögött.

A Scorpions és a Rammstein után, Németország leginkább figyelemre méltó rock zenekara, a Tokio Hotel. A gyerek zenekar valóságos és dallamos pop dalai (amely a 15 éves átlagéletkort vonzotta mikor elsõ albumukat a "Schrei"-t megjelentették) olyan témák dolgoz fel, mint a szerelem, a halál, az öngyilkosság, a válás, sõt még a halál utáni élet, amelyek fontosak a tinédzserek számára. A francia (fõ)iskolákban megduplázódott a jelentkezõk száma a német órákra a zenekar áttörése után.
A Tokio Hotelnek igazán egyedi külseje van, amely fõként az énekesnek, Bill Kaulitznak köszönhetõ, kinek "tûzijáték" szerû frizurája hasonlít Robert Smith (the Cure) frizurájára, és aki õszintén szólva nevetséges dolgokat visel. Mikor egy találkozót javasoltunk a tini zenekar dobosának, akkor az igazat megvallva tele voltunk kérdésekkel. Vajon tényleg egy pörgõs találkoóban lesz részünk? Biztosítunk – Gustav valóban remek dobos, és hála ütemes játékának a Tokio Hotel jelenség gond nélkül áramlik.

BATTERIE MAGAZINE: Az elmúlt néhány évben mind felnõttetek. A színpadon is történt elõre lépés a játékotokban?
GUSTAV: Igazat megvalve, szerintem igen, vagy legalábbis remélem. A dobtechnikusom/dobtanárom szerint sokat fejlõdtem. Tudja, mit mond, mivel estérõl estére lát játszani. Így inkább szerintem neki tegyétek fel ezt a kérdést, mert magammal szemben elég hajthatatlan vagyok, és nem szeretem magamat dícsérni.

BATTERIE MAGAZINE: Csalódott vagy amiatt, hogy sok ember szerint hamisak vagytok, és semmibe veszik, hogy jó zenészek vagytok?
GUSTAV: Tudod, szerintem van egy pár ember, aki tudja, hogy magabiztosan játszunk a hangszereinken. Nem szeretnék nagyképûnek tûnni, de négy évesen kezdtem el leckéket venni dobolásból és ma már azért magas szinten vagyok. Miért ne mondhatnám? Inkább nem törõdöm az olyan emberekkel, akik szerint rossz vagyok.

BATTERIE MAGAZINE: Apropó, miért a dobolást választottad?
GUSTAV: Mindig is vonzódtam a doboláshoz. Azt hiszem ez az a hangszer, amire szükségem van mert dühös gyerek voltam, amolyan frusztrált típus. Végül, rátaláltam az ebben a hangszerben lakozó minden szépségre. Lehet ütni, minden erõt beleadva vagy akár óvatosan és nagyon lágyan. Igen, bevallom ki akartam próbálni a gitárt is, ami ugyan olyan klassz, de egy óra alatt elriasztottak tõle. (nevet)

BATTERIE MAGAZINE: Van más zenész is a családodban?
GUSTAV: Nem, egyáltalán nincs! Az apukámnak van gitárja, és annyi tehetsége van, hogy eltudja nekem gitározni a "Smoke on the Water"-t, de szegény ennyit tud. Én vagyok az egyetlen zenész a családban.

BATTERIE MAGAZINE: Egyedül tanultál meg játszani?
GUSTAV: Igazából jártam dob iskolába, de igazából mindig játék közben szerettem tanulni és ezt nem lehetett. Mégis nagyon sok trükköt lestem el a tanáraimtól, de az elmélet és a ritmikus elemek nem túl izgalmasak tinédzserként.

BATTERIE MAGAZINE: Tudjuk, hogy Lars Ulrich a példaképed. Volt már lehetõséged rá, hogy találkozz vele?
GUSTAV: Igen, találkozhattam Larsszal Németországban, a Metallica turné folyamán és teljesen megõrültem, hogy találkozhatok vele. Egyszerûen hihetetlen volt, hogy találkozhattam vele, akivel kezdõdtek az álmaim. Imádom Lars stílusát. Hátteret ad és hatalmas energiát produkál mikor játszik. Különösen a keményebb dalait szeretem a Metallicának, mint az "Enter Sandman" vagy a "Sad But True". Mindig örülök ha hangosan eljátszhatom az egyik dalukat.

BATTERIE MAGAZINE: Szeretnél aggresszívebb/keményebb zenekarban játszani, mint a Tokio Hotel?
GUSTAV: Néhány év múlva, miért ne! De most a Tokio Hotelnek szentelem teljesen magam dobosként. Mindent beleadok, amim van, és mindent imádok a dalainkban és elismerem, hogy ez 100%-osan a mi zenénk.

BATTERIE MAGAZINE: Lars mellett, mely dobosokat ismered még el?
GUSTAV: Szerintem a Toolsból Danny Carey... hogy is mondják... annyira tehetséges, hogy nem létezik szó arra, hogy kifejezzük a stílusát. Emellett Jerry Gaskill, a King’s X dobosa is fantasztikus. Ajánlom.

BATTERIE MAGAZINE: A "Humanoid" turnén a felszerelésed egy nagy emelvényre van helyezve. Hogyan érzed magad ott fent, mikor olyan magasan vagy?
GUSTAV: Jó értelembe vége úgy érzem, hogy uralkodom, és ezt imádom! (nevet) Komolyra fordítva, kezdetben, nagyon bizonytalan érzés volt. Mikor elkezdtünk próbálni az emelvénnyel, a hidraulikus hengerek mûködtek és olyan érzésem volt, mintha egy liftben játszanék. Idõbe telt míg hozzászoktam, de most már természetes és jól érzem magam.

BATTERIE MAGAZINE: Nem érzed úgy, hogy túlságosan is el vagy szigetelve a többiektõl?
GUSTAV: Nem, és kétségkívül nagyra értékelem ez a színpadon, és önmagamra találtam a saját kis világomban. A többiek nagyon irigykednek ezért. Nagyon hangosan tudom ütni a dobokat és senki sem jön oda, hogy piszkáljon. Folyton panaszkodnak, mert én végig ülök, miközben nekik talpon kell állniuk az egész fellépés alatt és mozogniuk kell. Talán elfelejtik, hogy én miért vagyok köteles ülni. (nevet)

BATTERIE MAGAZINE: A Meinl melyik szériáját használod jelenleg?
GUSTAV: A jelenlegi szettem összes cintányérja az MB20-as szériából van. Van egy 15-ös "charley"-m és három beütõ cintányér (18-as, 19-es és 20-as) valamint egy 20-as, egy 20-as "chinoise" és egy 22-es "ride" cin. Azért választottam õket, mert ezek a hangszeren nagyon kemény hangzást adnak. Bár a stúdióban néha különbözõ átmérõjüeket választok.

BATTERIE MAGAZINE: Voltak kihívásaid a "Humanoid" felvételei során?
GUSTAV: Tudod, a zenekarral bezárkóztunk egy évre a stúdióba, aztán igen, óhatatlanul mindannyian kipróbáltunk új dolgokat, hogy fejlõdjünk. Személyszerint én elkeztem felfedezni az elektronikus dobok által nyújtott lehetõségeket és elmerültem a "lineup"-ban valamint az ütemekben.

BATTERIE MAGAZINE: Zeneileg jó kapcsolatod van Georg Listinggel a basszus gitárosotokkal?
GUSTAV: Egy perce említettem, hogy szeretek elmerülni a saját világomban. Georg az egyetlen, akit beengedek a buborékomba és a színpadon, õ a legjobb barátom. Nagyon közel állunk egymáshoz és szoros a kapcsolatunk.

BATTERIE MAGAZINE: Miért nem veszel részt olyan, dobos eseményeken, mint a Meinl Fesztivál?
GUSTAV: Állj! Hozzájuk képest nagyon amatõrnek érzem magam. Én, egy zenekar dobosa vagyok. Az én dolgom, hogy egyszerû ritmusokat és effekteket üssek. Nagyon rosszul érezném magam, ha egyedül kéne játszanom a színpadon.

BATTERIE MAGAZINE: Nagyon ledöbbentünk, mikor megtudtuk, hogy megtámadtak és leütöttek egy bárban egy törött üveggel tavaly. Félsz az eset óta?
GUSTAV: Nem, és köszönöm minden rendben van. Utólag úgy gondolom, hogy ez a támadás, nem nekem szólt, hanem valaki másnak. Viszont nagyon szerencsés vagyok, hogy a fejemen talált el és nem ütötte ki a szemem.

BATTERIE MAGAZINE: Mit csinálsz, ha egyedül vagy otthon?
GUSTAV: Jó kérdés! Épp most újítottam meg a horgász engedélyem, és ha a zenekar visszatér pár napra Németországba, akkor megyek pecázni. Az életem a zenekarral õrûlt sebességgel pörög, így élvezem a csendet és a természetet.

BATTERIE MAGAZINE: Idõvel és a sikerrel nem rézed úgy, hogy a Tokio Hotel a munkáddá vált?
GUSTAV: Nem, mert személyszerint én próbálom elvonatkoztatni magam a felszínes hírességektõl, imádok több ezer ember elõtt játszani, vagy csak ötven rajongó elõtt is, hátteret ad. A zene mindenekelõtt a szenvedélyrõl szól, és egyszerûen képtelen vagyok nélküle élni. Ezen felül, az erõsségünk, hogy igazán barátok vagyunk. 11 éve játszunk egyátt. Nagyon sok zenekar oszlott már fel a siker miatt, de mi nem.

BATTERIE MAGAZINE: Úgy tûnik Tom és Georg a groupiek kedvencei. És te?
GUSTAV: Miért? Mert õk a gitáros és a basszusgitáros? Pfff... Nevetnem kell. És mondok valamit: mikor turnézunk, a lányok nem jöhetnek be a turnébuszba. A koncert után teljesen ki vagyok. Csak enni akarok nyugalomba és lehûteni magam egy jó sörrel. Aztán irány az ágy!

BATTERIE MAGAZINE: Végül, van üzeneted az olvasóink számára?
GUSTAV: Zenéljetek, és gyertek el megnézni minket.